Voila! Még itt vagyok. Hogy meddig, azt nem tudom, de bízom a jó Istenben, a gondviselésben, a természetfelettiben és mindenben, ami számomra elérhetetlen és vezet utamon. Na, azért én is próbálom irányítani az életemet, még pedig olyannyira, hogy hagytam magamat családom által két hétre kiruccantani Görögországba, második – sajnos nem első – hazámba. Csoda jó volt! Aktívabb tudtam lenni, mint vártam. Mindennap délelőttől kora estig bent lubickoltam a tengerben. Gyűjtögettem a kagylókat, és a tenger megajándékozott egy aranylánccal, amin egy kereszt medál volt, egy telefonnal, ami már használhatatlan volt és egy férfi ezüst karlánccal. Isten a tenyerén hordozott ebben a két hétben. Este megindultunk a csodálatos tavernákba, sétáló utcákba. Koktéloztunk, nasiztunk, és legeltettük szemünket az árusoknál. Csak egyszer kellett délután lefeküdnöm, és csak egyszer kellett kihagynom az éjszakai bandázást fáradtság miatt. Mondtam is a férjemnek, hogy látod, itt kellene élnünk, itt még a betegség is csendben van, hagyja, hogy élvezzem a napokat. Igaz kék foltjaim száma feltűnően gyarapodott, de kit érdekelt? Minden napját, óráját, percét élveztem az életnek. Csak remélni merem, hogy jövőre is eljutok imádott országomba. Amikor hazaértünk még volt erőm kipakolni, kimosni, elrakodni. Ennyi volt az erő, amit magamba tudtam szívni. Azóta csak fogy, de remélem alakul majd.

Sokat gondolkoztam azon, hogy mit vett el a betegség és mit adott. Hogy mit vett el, azt tudjátok, de hogy mit adott? Adott egy nagyfokú szabadságot, igaz kemény keretek között, de adott. Csak is én – na meg a fiúk – irányítom az életemet. Én már nem mondok kényszerből semmire sem igent, sem nemet. Kimondom, amit szeretnék. Nem kell szégyellnem az őszinteségemet. Nem bántok meg senkit – remélem – de már nem engedek. Nem engedem, hogy mások próbálják megmondani, hogy mi számomra a helyes. Legyen az cselekvés, vagy vélemény. Ami az enyém, az az enyém. Haladok a saját utamon úgy, hogy közben mást is hagyok a saját útján haladni. Mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy számára mi a jó. Élni és élni hagyni! Mindig is ez volt a mottóm, de most erősebben, mint bármikor.

Néhány képpel megosztom veletek élményeimet.