Eltelt megint egy kis idő, hogy itt jártam. Sok változás történt közben.

A legkomolyabb változás, hogy elkezdték a kezelésem. Megint új orvos fogadott, állítólag jó specialista. Ami még nagy szerencse, hogy EMBER-ből van! Nemcsak a testi tüneteim érdekelték, hanem az is, hogy hogyan viselem lelkileg. Mivel sajnos a testi tünetek erősödtek, ezért felírta a gyógyszert, ami a betegséget nem befolyásolja, de a testi tüneteket csökkenteni tudja. Ez a gyógyszer 978000 forint havonta. Ezt onnan tudom ilyen pontosan, mert amikor kiváltottam, akkor enyhe szemrehányást sugallóan kérdezte meg tőlem a patikus: Tudja, hogy ez a gyógyszer 978000 forint és magának csak a 300 forintos doboz árat kell fizetnie? Póker arccal néztem rá, miközben legszívesebben megkérdeztem volna, hogy akar esetleg velem cserélni? De nem kérdeztem meg. Nincs már arra felesleges erőm, hogy szájkaratézzak ilyen emberekkel.

Tehát az első változás, hogy új az orvosom, a második pedig az, hogy gyógyszert kapok.

Változott a családom is. Lánykáim nem, kis fiam egyre gyanakvóbb, nagyobbik egyre figyelmesebb. Párom pedig egyre távolságtartóbb. Na, ez nehéz. Nagyon nehéz. Nem tudom eldönteni, hogy így védi magát a fájdalomtól, vagy esetleg valami más oka van. Egész nap alig szól hozzám, ingerlékeny velem, s nem ölel át annyit, (sőt, mostanában semennyit) mint régen szokott. Pedig akik ismernek azok látják, hogy nem lettem hisztis, nem hagyom el magam, próbálok ugyanúgy viselkedni, mint a betegségem előtt. Az igaz, hogy fáradékonyabb vagyok, de soha nem nyavalygok amikor rám törnek a fájdalmak, amikor szédülök, amikor ver a víz. Nem értem mi történik. De azt tudom, hogyha ő eltol magától, akkor nincs értelme tovább. Nem fogok küzdeni, feladom. A mostani, számomra értelmezhetetlen változása miatt is már elveszettnek érzem magam. Mióta beteg vagyok még egyszer sem kérdezte meg tőlem, hogy hogy vagyok?

Én is változtam. Sokat sírok, de csak úgy, hogy lehetőleg mások ne lássák. Sokkal érzékenyebb lettem. Sokszor elvonulok, már csak azért is, hogy mert akkor nem látom párom befelé (vagy el) fordulását. 

Jönnek az ünnepek. A készülődés rám marad, mivel lánykáim már kirepültek, megvan a saját kis életük, fiaim nem éppen házias beállítódottságúak, (ez a mi hibánk), párom pedig nem úgy "működik", mint régen. Apránként majd csak végzek valahogy. Már nem törekedek a tökéletességre, azt már megtanultam elengedni.

Nem tudom, jövőre lesz-e karácsonyom. Szeretném, ha lenne még jó sok. Beszéltem a fiúkkal (az őssejtjeimmel), hogy nyugiban legyenek. Még gondolkoznak. Remélem egyre gondolunk! 

Mindenkinek, aki figyelemmel kíséri utamat (és azoknak is, akik nem) ÁLDOTT BÉKÉS, ÖRÖMÖKBEN GAZDAG, EGÉSZSÉGBEN TELI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!