Sokan mondtátok, hogy nem szívesen olvassátok a blogomat, mert olyan szomorú. Szomorúvá tesz benneteket, hogy nem a mindig vidám, viccelődös, régi Emőkét látjátok benne. Hát igen… A betegség mindent megváltoztat. Akik régebb óta ismertek, azt szoktátok meg, hogy én mindig tudtam valami biztatót, pozitívat mondani, de most nem igazán ezt lehet kiolvasni a leírtakból. Sajnálom, hogy nem tudok olyan lenni, mint amilyen voltam. Akárhogy is erőlködök, nem megy. Ígértem, hogy írok egy vidámabb bejegyzést a memóriám elvesztéséből adódó vicces jelenetekből. Sokáig gondolkodtam, hogy hogyan is írjam le, hogy viccesnek tűnjön. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos ez sem vicces. Nem vicces, hogy én, aki mindig, mindenre emlékeztem, most állandóan elfelejtek mindent. Április 27-én voltam kontrollon. Előtte lévő napon volt a terápiás csoportfoglalkozás. Nagyon vártam, gondoltam kérek egy kis bátorítást a többiektől. Elfelejtettem. A kontroll után pár órával jutott eszembe. Megbeszéltem egy nagyon kedves barátommal, akivel évek óta nem találkoztam, hogy jelzem, amikor megyek kontrollra Pestre, s ott találkozunk. Hát, ezt is elfelejtettem. Persze, hogy ez is a kontroll után délután jutott eszembe, amikor a buszon ültem már hazafelé. Mondhatnám, hogy vicces, de nem az. Azok a dolgok, amiket elfelejtek már nem pótolhatóak. Nálam pedig az idő már képlékeny.

Sajnálom, hogy nem tudok ígéretemnek eleget tenni, s nem tudok viccesen írni a „nyomoromról”. Egy ideig próbáltam viccesen hozzáállni memóriám meggyengüléséhez, de már nem megy. Mióta rájöttem, hogy ez nem akar javulni, sőt inkább romlik, azóta már nem tudok rajta nevetni.

Tehát megvolt a kontroll. Úgy mentem, hogy előtt már hetekkel el kezdtem összeírni, hogy miről is szeretnék beszélni az orvossal. Nagyon kedves volt, mint mindig. Minden kérdésemre válaszolt. Az eredményem alapján a lépem és májam kicsit kisebb lett, ami jó hír, viszont a vérképem romlott, ami nem jó hír. Azon gondolkodtam, hogy ennél a betegségnél mi a fontosabb? A lép és a máj védelme vagy a vérkép stabilizálása. Arra már rájöttem, hogy a kettő nem megy együtt. Vagy a vérképre fókuszálunk vagy a lépre, májra. Ha a vérképet áldozzuk be, akkor transzfúzió függő leszek, a lépet és a májat, akkor azok mondják fel a szolgálatot. Úgy látom mindegy. Ez így is úgy is szar helyzet.

Volt négy nagyon rossz napom. Azt hittem haldoklom. Ilyen rosszul még nem is voltam. Nem tudtam kikelni az ágyból. Ha felkeltem, egyből felment a pulzusom, nem kaptam levegőt, s ájulás kerülgetett. Fekve ezek elkerültek, viszont fájt minden porcikám, csak nyöszörögtem. Nem tudom mi váltotta ki, jött, mint derült égből villámcsapás. Sanda gyanúm szerint egy új gyógyszer, amit kaptam, le is álltam vele. Én erre fogom, de a fene tudja.

Mindennap más és mégis ugyanaz. Megváltoztam és ez már így is marad. Ha valami csoda folytán meggyógyulnék, akkor sem lennék már a régi. Ez szerintem így van rendjén.