Vajon mit hoz 2022?

Nem készítettem számvetést az elmúlt évemről. Nem igazán volt miről. A vérképem szépen, és hála Istennek lassan araszolgatott, igaz nem a jó irányba. Úgy gondoltam, hogy megvárom a kontrollt, ami január elején volt, s akkor látni fogom, hogy készüljek az idei évre. Úgy számítottam, hogy megint lesz egy kis araszolgatás. Lett is, de valami más is lett, aminek nem örültem sem én, sem az orvosom. A véremben oda nem illő, ott nem lehető elemek jelentek meg. Ezek az úgynevezett éretlen sejtek, blastok. Kérdeztem az orvost, hogy ezek honnan kerültek oda. Mondta, hogy a lépemből, mert fárad ki a csontvelő. Ez sajnos a betegség velejárója. Így halad. Na, szépen nézünk ki. Megint valami új, valami, ami nagyon nem jó. Próbálok hozzászokni a helyzethez. Kellett egy kis idő, míg megemésztettem, most már nem zaklat annyira fel. 

Kívánom, hogy Nektek sokkal boldogabb, egészségesebb, csupa jó kihívásokkal teli évetek legyen! Mivel optimista ember vagyok - általában - ezt kívánom magamnak is. 

Ismeritek a mondásomat: Mit mond a pesszimista ember? Ennél rosszabb már nem lehet, mire az optimista válasza: dehogynem.

Tehát új év, újabb kihívások. Ez a bejegyzés jóval rövidebb, mint amit megszoktatok tőlem, de most csak ennyire futotta.

lohere.jpg