Érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam megint. Ezek a tapasztalatok inkább elszomorítottak, sőt dühöt ébresztettek bennem. Ez a betegség már sok mindent elvett tőlem, de bizonyos helyzetekben meghagyta számomra a döntés lehetőségét. Ettől lehetőségtől fosztanak meg egyre többen, s ez feldühít. Hogy jön ahhoz bárki, hogy ezt elvegye tőlem? Ezt én úgy élem meg, mint amikor belerúgnak még egyet a földön fekvőbe. Nekem már szinte csak ez maradt, s ezt nem adom!

Vannak, akik azért nem hívnak fel, mert hátha nem vagyok jól. Vannak, akik azért nem hívnak el eseményekre, mert hátha nem vagyok jól. Vannak, akik azért kerülnek, mert hátha nem vagyok jól. Lassan egy éve vagyok itthon betegállományban és senki nem látogatott meg. Nagyon elszomorít ez, hiszen amíg nem voltam beteg, addig szinte csüngtek rajtam a barátok, ismerősök és a kollégák közül is jópáran. Hát igen. Amíg süt rád a nap, addig mások is szeretnek melegedni melletted.

Ürügy lett a betegségem másoknak. Ürügy lett arra, hogy ne keressenek, hogy ne hívjanak telefonon, ne hívjanak eseményekre és ne is jöjjenek hozzám.

Most már nem is akarom, hogy ez változzon. Már nem tűnne őszintének. Most már színjáték lenne.

Elvették tőlem a döntési lehetőséget. Azt a lehetőséget, hogy én dönthessek arról, hogy képes vagyok-e arra, hogy elmenjek egy eseményre, beszélgessek telefonon, vagy éppen fogadjak látogatókat.

Most viszont döntöttem. Eldöntöttem, hogy elfogadom ezt a kirekesztést, elfogadom, hogy nem hívnak, nem keresnek nem látogatnak. Elfogadom, hogy csak én hittem azt, hogy másoknak ugyanolyan fontos vagyok, mint ők voltak nekem.