Hatalmas szerencsém van ezzel a betegséggel. Most tudom sokan elcsodálkoztok, hogy miket beszélek én? Talán agyamra ment a betegségem? De nem! Higgyétek el, teljesen normális vagyok. Belegondoltam abba, hogy a többi rákos beteg min megy keresztül. S rá kellett jönnöm, hogy nekem baromi szerencsém van.

Gondoljátok csak el! Egy mellrákos, vastagbélrákos, tüdőrákos (és még sorolhatnám) beteg átesik egy csomó műtéten, aztán egy csomó intravénás kemoterápián, és sok esetben még egy csomó sugárkezelésen is. Hatalmas szenvedések után meggyógyul, vagy sem. Akiknek nem hatnak az első kezelések, azoknál kezdődik a második, harmadik, sokadik kör. Ezek a kezelések szinte minden esetben iszonyatos mellékhatásokkal járnak. Sokan a kezelések szövődményeibe halnak bele.

Hozzájuk képest nagyon nagy szerencsém van. Nekem "csak" a vérem beteg. Sok helyen csontvelő ráknak, sok helyen vérráknak írják le az orvosok ezt a betegséget. Én tablettákban kapom a kemo- és biológiai daganatellenes kezelést. Ezek a vénáimat nem teszik tönkre, "csak" a májamat, a veséimet és időnként a gyomromat. Nem kell félnem attól, hogy mikor műtenek, mert nincs mit műteni. A csontvelőbiopszia, amit csinálnak nem kellemes, sőt kifejezetten fájdalmas, de ki lehet bírni, ugyanúgy, mint  a kéthavonta történő vérvételt. Ami hátrányos, az az, hogy én a diagnózis óta tudom, hogy nem tudnak meggyógyítani, és hogy ez a betegség progresszív, tehát nem áll meg, megy előre folyamatosan. Ez az a része a betegségemnek, amit próbálok távoltartani a tudatomtól, több-kevesebb sikerrel. Persze nem tudom ezt megtenni a betegség tüneteivel, amik minden nap jelentkeznek, sokszor nem hagynak aludni sem.

Érdekes dolog, hogy az ember mindig másokhoz hasonlítja a helyzetét. Amíg nem voltam beteg, addig más volt a viszonyítási alanyom. Attól függött, hogy éppen melyik szerepem volt az erősebb. Ha a szakmai, akkor a kollégákhoz hasonlítottam magam, ha az anyai, akkor más anyukákhoz, és így tovább. Most a beteg énem a legerősebb, így a többi betegtárshoz hasonlítom a helyzetemet. Erős, kiforrott a személyiségem, így nem változtatok már sokat magamon, csak akkor, ha nagyon muszáj. Az összehasonlítás számomra nem azt jelenti, hogy miben kell változnom, hanem próbálom kihozni a lehető legjobbat az adott helyzetemből. Én már nem akarok senkinek megfelelni a családomon kívül. Számukra akarom mindenben a nekik legjobbat nyújtani. 

Szerencsém van. Van egy szerető férjem, négy gyönyörű,  egészséges, sikeres gyermekem, egy nagyon jó orvosom. Szerencsém van, mert itt vagyok még. Sokszor kívánjuk, hogy a szerencsénk ne hagyjon el minket. Ezt kívánom én is, úgy magamnak, mint mindenki másnak.