Eltelt az idő. Újra kontrollvizsgálat következett. Előtte mindig van bennem izgalom, olyan, mint vizsgák előtt a vizsgadrukk. Tudtam, éreztem, hogy változtak a dolgok. Sokat fájt a lépem, májam, izzadtam, hőemelkedésem volt és éjjelente gyakran jeleztek a csontjaim, nagy ízületeim. 

Reggel kávé, cigi, készülődés. Apa elvitte fiúnkat az iskolába és indulás Pestre. Számomra már nagyon fárasztó az utazás, hiába csak ülnöm kell a kocsiban. Az órák napoknak tűnnek, mire felérünk. Nincs már katona, aki a hőt méri így simán mehet be az ember az épületbe, persze maszkkal az arcán. Kezdődik a várakozás. Nézem a körülöttem lévő betegtársaimat. Sokan kísérővel érkeznek. Tudom, hogy eljön az idő, hogy majd én is. Beszélgetnek. Nekem soha nincs kedvem itt beszélgetni. Szólítanak, mehetek a laborba. Ott hamar leveszik a vért és nem telik el 15 perc már kezemben is van az eredményem. Nem vészes, de változott. Az a fránya trombocita, fehérvérsejt és neutrofil csak nem akar szót fogadni. Araszolgatnak felfelé. Mit nekik a gyógyszer, szarnak rá. Visszamegyek a rendelőhöz és várok. Itt már több idő eltelik. Három óra ücsörgés, ácsorgás után behívnak. A professzor úr, mint mindig, most is aranyos. Egyből hasi-tapival kezdünk. Elkomorodik. Lép másfélujjnyival, máj egy ujjnyival a borda alatt. Hoppácska! Az elmúlt két kontrollon annak örültünk, hogy a gyógyszer megfogta, sőt visszavitte őket a helyükre. Nem jó hír ez. A gyógyszerek nem működnek. Terápiaváltás kellene, mondja az orvos. Nem szeretném. Olvastam, hogy a vérkép megbolondul tőle. Átbeszéljük és megegyezünk, hogy akkor kerül rá sor, ha már nagyon muszáj. Hogy mikor lesz nagyon muszáj, azt nem mondta. 

Nagyon lepadlóztam. Egy hónappal a kontroll előtt voltam ultrahangon, ott még jók voltak az eredmények. Mondta az orvos, hogy csak akkor válnak tapinthatóvá ezek a szervek, ha nagyobbak a megengedett felsőhatárnál. Nekem jóval határon belül voltak. Tehát ez azt jelenti, hogy a lépem egy hónap alatt minimum 5 cm-t nőtt, a májam pedig kb. 3 cm-t. Ha ilyen ütemben folytatják, akkor baj lesz. Nem mintha már most nem lenne, de ha itt megállnának, akkor még stagnálhatnak is akár egy ideig. 

Professzor úr szomorúan néz rám. Szemében gyenge mosoly. Elköszönünk. Nem a szokásos módon, hogy jobbulást, vigyázzon magára. Nem, most nem ezt mondta. Szavai belém nyillaltak. Sajnálom, hogy nem tudok többet tenni magáért. Ne sajnálja, a legtöbbet Ön tett értem - gondolom magamban, de hangosan nem mondom ki.

Hazafele csend van a kocsiban. Apa figyeli az utat én pedig nézek magam elé. Fiúk! Nem ezt beszéltük meg, de egyre jobban be kell látnom, hogy hatalmatok van felettem. Csüggedt vagyok, nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam a pánik, hiszen ez is csak egy kontroll volt.