Először is mit jelent maga a homeosztázis? Az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják. Kicsit kiterjesztve: az egyén mind biológiailag, mind pszichológiai értelemben törekszik az egyensúly (homeosztázis) fenntartására. Teljesen lerövidítve: a teljes egyensúlyra való törekvés, illetve annak fenntartása.

Na, itt kezdődik amire ki szeretnék térni. Amikor még nem voltam beteg, úgy éreztem, hogy teljesen egyensúlyban vagyok. Jól éreztem magam a családomban, jól éreztem magam a munkahelyemben, jól éreztem magam az életben. Úgy éreztem, teljesen egyensúlyban vagyok. De! Itt jön a lényeg, amit megtanultam nem éppen könnyű lecke árán. Nem figyeltem arra, hogy a testem és én is egyensúlyban legyünk. Testem adta a jelzéseket, hogy „túltoltam”, de én nem figyeltem rá. Szárnyaltam, tettem boldogan a dolgomat, és közben elnyomtam testem jelzéseit. Aztán jött a betegség. Testem átvette az irányítást, elnyomott engem. Nem tudtam és sajnos azóta sem tudom tenni azokat a dolgokat, amiket azelőtt. El kellett fogadnom – nem volt könnyű – hogy nem én irányítom az életemet. De! És itt jön a másik lényeg! Amióta elkezdtem figyelni testem jelzéseit, újra elöntött a nyugalom, sőt a boldogság. Na, nem az a fajta boldogság, mint régebben, de egyfajta boldogság. Figyelem a testem és azt eszem, amit megkíván, azt teszem, amit enged és addig, amíg engedi. Ha azt üzeni, hogy nem éhes, nem állok neki nasizni, ha azt üzeni, hogy fáradt, nem erőltetem, lefekszem pihenni, ha azt üzeni, hogy fáj, akkor simogatom. Kialakult megint a homeosztázis, az egyensúly bennem. Úgy, hogy közben gyógyíthatatlan beteg vagyok. Hiszen mit is mond a homeosztázis, elnagyoltan megfogalmazva? Azt, hogy amikor teljesen jól működik a szervezetünk, a lelkünk, az egészségünk, a fizikai aktivitásunk, akkor vagyunk egyensúlyban. Ez a hipotézis dőlt meg bennem. Nem működik jól a szervezetem, nem működik jól az egészségem, nem működik jól a fizikai aktivitásom. Egyvalami működik jól, a lelkem. S ez a lelki béke felülír mindent! Most már együttműködünk én és a testem. Bizonyos vagyok, hogy nagy szerepe van a családomnak abban, hogy ez így tudott alakulni. Megteremtették nekem a külső békét, elfogadást. Amíg élek, hálás leszek nekik.

Kedves pszichológus, mentálhigiénés ismerőseim, barátaim! Erre kössetek csomót! Kíváncsi vagyok nagyon, hogy Ti ezt hogyan látjátok?