Eltelt újra egy év. Ha úgy veszem, mint egy visszaszámlálást, akkor nem jó, de ha úgy, hogy van még bőven időm, akkor biztató. Ezt is túléltem. 

Kicsit írok az elmúlt időszakról is. November elején voltam Pesten a Szent Lászlóban egy professzornál. Kapott a lehetőségen és a nem javuló laboreredményemen és ott azonnal csontvelőbiopsziát csinált. Gyors volt és határozott. Az élményt, azért nem kívánom senkinek. Az eredmény egy hét alatt meglett. Kicsit előreléptünk én és a fiúk (őssejtjeim), de számítottam rá, figyelembe véve, hogy a gyógyszer mellett minden tünet visszajött, sőt fokozódott. Kaptam még egy kemotablettát, így most kettővel próbáljuk karbantartani az állapotot. Három hét gyógyszerszedés után volt egy kontroll. Javulás nem történt, de romlás sem. Így abban maradtunk, hogy megy tovább ez a terápia, hátha megfogja egy időre a betegséget. Azóta voltam újra kontroll laboron a háziorvos által, de sajnos tovább emelkedtek azok az értékek amiknek nem kellene, s tovább csökkentek azok, amiknek nem kellene. Bízom azért abban, hogy előbb-utóbb hatni fog ez a két "méreg", mert a májamat azért megviselik. Ha már beáldozom a májam, akkor legalább a vérképem legyen jobb. Várok még egy ideig, de amennyiben nem változik semmi, akkor megbeszélem a professzor úrral, hogy álljunk le a kemoval.

A családomon is látom a változást. Hiába, ez olyan, mint amikor egy szenvedélybeteg van a családban, az egész család érintetté válik. Lányaim diszkrét aggódással, nagy fiam közönyt álcázva, kisfiam tudatlanul, férjem időnként türelmét vesztve viseli a helyzetet. Szegény férjem időnként túldolgozással kompenzálja belső feszültségét, aztán amikor jól elfárad, akkor hangot ad nem tetszésének, hogy nem igazán segítek neki. Megszokta, hogy mindig mindent együtt csináltunk, legyen az lakásfelújítás, bútor áthúzás, bármi. Most csak csendes szemlélője voltam a munkának. Hiába, no! Nem megy. Ezt ő nehezen tudja időnként elfogadni. Karácsonykor összeszedtem magamat, sütöttem, főztem, takarítottam, fát díszítettem. Meg is lett az eredménye. Egy csomó bevérzés, és fájdalom. De megcsináltam! Igaz, azóta a szokásos, még működő dolgok sem mennek. Na mindegy! Majd csak erőre kapok...

Ennek a betegségnek az átlagos túlélése 2,5-5,5 év. A szerencsések akár 10 évet is élhetnek. Hogy milyen életminőségben, azt most nem részletezem, de ha abban, amiben én most vagyok, akkor nem kívánom a 10 évet. Ettől függetlenül, ha belegondolok, hogy eltelt megint egy év, 2 éve lesz januárban, hogy megvan a diagnózisom, akkor azért nagyon elgondolkodom. 2013-ban volt az első TIA-m, ami már ennek a betegségnek a jele, akkor még jobban elgondolkodom. Akkor már 7 év telt el. (A vérképem már akkor is eltért a normálistól, csak még nem annyira)  Matekból soha nem voltam erős - szerencsére - így a számolás nem hagy bennem mély nyomokat. De telnek az évek. Nagyobb súlyuk van számomra, mint hittem. Elbizonytalanít, s nagyon figyelnem kell magamra, hogy ne legyen rajtam a kétségbeesés. Hárítok. Tudom, hogyan kell, hiszen tanulmányaim során bőven találkoztam vele. Azt is tudom, hogy nem vezet sehova, de mégis...

Hárítom a mostani járványtól való félelmemet is. Úgy fogom fel, hogy annyi kihívást kaptam mostanában az életben, hogy ettől talán már megkímél. El sem tudom képzelni, hogy én ezt elkapom. 

Amióta jártam a professzor úrnál, azóta hiszem el újra, hogy van egy alagút, aminek ott a fény a végén. A fényt még nem látom, de bent vagyok az alagútban. Nem tudom mit hoz a jövő, de realitásomat megőrizve, mégis optimistán tekintek előre. Tudom, hogy meg fogom látni az alagút végén a fényt is, s remélem, hogy az a fény, még ezen a világon lesz, nem pedig az "odaát" fogadó fénye. Nincs bennem félelem semmi ellen. Bárhogy lesz elfogadom. Nem vagyok vallásos, de van egy belső hitem. Hiszem, hogy minden el van rendelve, hiszem, hogy minden akkor és úgy történik, ahogy történnie kell. Elfogadtam, hogy sok mindenre nincs befolyásom. Megtörténnek akkor is ha hagyom és akkor is ha harcolok ellene.

Mindenkinek, aki velem van utamon (és aki nincs annak is) NAGYON BOLDOG, BETEGSÉGMENTES, ANYAGIAKBAN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!